Az általam készített derékszíjak közös jellemzője, hogy 3,5-4 mm vastag, egy rétegű, szín marhabőrből készülnek. Minden derékszíjra ÖT ÉV GARANCIÁT vállalok. Széles csat kínálatból választhat. Minden övhöz két darab kézzel varrott bújtató tartozik: egy közvetlenül a csat mögött, illetve egy csúszó bújtató, amely az öv végét tartja. Fekete színben 180 cm hosszúságig tudok övet készíteni, a többi szín általában 150-160 cm-ig elérhető. A 3 cm-es szélességet öltönynadrághoz, nyári nadrágokhoz vagy női nadrágokhoz ajánlom. Ebben a szélességben jelenleg a következő színek elérhetőek – fekete – mélykék – mélybarna – középbarna – szürkés-barna – olajzöld – natúr – fehér Méret: a szükséges derékszíj hosszt kétféleképpen adhatja meg: – mérje meg a pontos derékkerületét, amihez én hozzáadom a megfelelő többletet – mérjen meg egy megfelelő méretű, már használt derékszíjat, és írja meg a méretét. Ebben az esetben az is nagy segítség, ha azt is megírja, hogy a csat végétől hány centiméterre vannak a jelenleg használt lyukak. A méret megadása mellett lehetősége van csatot is választani. Csak írja meg, hogy hányas számú csat a legszimpatikusabb, és rátesszük egy megfelelő méretű övre. Kategória: Derékszíjak
3,5 CM SZÉLES DERÉKSZÍJ 14 000 Ft Az általam készített derékszíjak közös jellemzője, hogy 3,5-4 mm vastag, egy rétegű, szín marhabőrből készülnek. Minden derékszíjra ÖT ÉV GARANCIÁT vállalok. Széles csat kínálatból választhat. Minden övhöz két darab kézzel varrott bújtató tartozik: egy közvetlenül a csat mögött, illetve egy csúszó bújtató, amely az öv végét tartja. Fekete színben 180 cm hosszúságig tudok övet készíteni, a többi szín általában 150-160 cm-ig elérhető. A 3,5 cm-es szélességet szinte minden fajta nadrághoz használhatja. Csak néhány öltöny- vagy női nadrágok bújtatójába nem fér bele. Ebben a szélességben jelenleg a következő színek elérhetőek – fekete – mélykék – mélybarna – középbarna – olajzöld – natúr Méret: a szükséges derékszíj hosszt kétféleképpen adhatja meg: – mérje meg a pontos derékkerületét, amihez én hozzáadom a megfelelő többletet – mérjen meg egy megfelelő méretű, már használt derékszíjat, és írja meg a méretét. Ebben az esetben az is nagy segítség, ha azt is megírja, hogy a csat végétől hány centiméterre vannak a jelenleg használt lyukak. A méret megadása mellett lehetősége van csatot is választani. Csak írja meg, hogy hányas számú csat a legszimpatikusabb, és rátesszük egy megfelelő méretű övre.
4 CM SZÉLES DERÉKSZÍJ 16 000 Ft Az általam készített derékszíjak közös jellemzője, hogy 3,5-4 mm vastag, egy rétegű, szín marhabőrből készülnek. Minden derékszíjra ÖT ÉV GARANCIÁT vállalok. Széles csat kínálatból választhat. Minden övhöz két darab kézzel varrott bújtató tartozik: egy közvetlenül a csat mögött, illetve egy csúszó bújtató, amely az öv végét tartja. Fekete színben 180 cm hosszúságig tudok övet készíteni, a többi szín általában 150-160 cm-ig elérhető. A 4 cm-es szélességet farmernadrágokhoz, sportos vászon nadrágokhoz ajánlom. Ebben a szélességben jelenleg a következő színek elérhetőek – fekete – mélykék – mélybarna – középbarna – szürkés-barna – olajzöld – natúr – fehér Méret: a szükséges derékszíj hosszt kétféleképpen adhatja meg: – mérje meg a pontos derékkerületét, amihez én hozzáadom a megfelelő többletet – mérjen meg egy megfelelő méretű, már használt derékszíjat, és írja meg a méretét. Ebben az esetben az is nagy segítség, ha azt is megírja, hogy a csat végétől hány centiméterre vannak a jelenleg használt lyukak. A méret megadása mellett lehetősége van csatot is választani. Csak írja meg, hogy hányas számú csat a legszimpatikusabb, és rátesszük egy megfelelő méretű övre.
Az Aranyszirom fülbevalók süthető gyurmából készülnek, formára vágással és kézi összeállítással. A finoman lakkozott, két részből álló virágforma könnyed és nőies megjelenést ad az ékszernek, miközben szépen követi a mozgást viselés közben. A harmonikusan összeállított színek és az apró arany részletek különleges hangulatot adnak minden darabnak. A kész fülbevaló teljes hossza 43 mm. Beszúrós fülbevaló alappal készül, arany és ezüst színű szerelékkel is kérhető.
Az Aranyszirom medál süthető gyurmából készül, formára vágással és kézi összeállítással. A finoman lakkozott, fényes virágforma lágy vonalai és apró részletei romantikus, nőies hangulatot adnak az ékszernek. Az ékszerekhez használt színeket magam keverem, így minden darab saját, egyedi árnyalatot kap. A lánc hossza 45 cm + 5 cm lánchosszabbító. A lánc és a szerelékek is nemesacélból vannak. A medál arany és ezüst színű szerelékkel is kérhető.
Kerámia hatású ékszertartó tálca, többféle kialakításban és méretben. 100% természetbarát, oldószermentes ásványi öntőporból készültek, így környezetkímélő alternatíva. Felületük sima tapintású, kerámia jellegű. Használható ékszertálcaként, gyertyatartóként, kulcs tárolóként, bonbon kínáló tálcaként, kozmetikai cikkek tárolására és a lakás bármely pontján dekorációként. Méretek: - kör alakú: átmérője 16 cm, - hatszög alakú: 10 cm x 10 cm, - ovális: hosszúsága: 20 cm, szélessége: 12 cm. Egyedi kérés esetén különböző színekben és más mintázattal is kérhetőek. Mivel minden darab egyedileg készül, így nem garantált, hogy a színek vagy a mintázat 100%-ban úgy jelenik meg, mint a képen látható. A por jellegéből adódóan némely tartónál apró buborékok jelenhetnek meg, ami egyedivé teszi a formát.
Ez a kedves bagolypárna vászon hatású, különféle mintázatú vászonból készült. Levehető, mosható huzattal. Minden darab kézzel készül, nagy odafigyeléssel és szeretettel, ezért apró eltérések előfordulhatnak – ettől válik igazán egyedivé. Puha, mégis tartását jól megtartó párna, amely díszként és ölelni való társként is megállja a helyét. Ideális választás gyerekszobába, ajándéknak, vagy azoknak, akik szeretik a természetes anyagokat és a kézműves tárgyak meghitt hangulatát. Méretei: 45x45cm
A Bársonycsepp fülbevalók süthető gyurmából készülnek, különböző formájú kiszúrók és kézi összeállítás segítségével. Az ékszerekhez használt színeket magam keverem, így minden darab saját, egyedi árnyalatot kap. A finoman mozgó csepp forma nőies és játékos hatást ad az ékszernek, miközben könnyű és kényelmes viselet marad. Felülete, polírozott, selyemfényű. Minden fülbevalót egyesével készítek és állítok össze, nagy figyelemmel az apró részletekre. A kész ékszerek hossza az akasztóval együtt 45 mm. Arany és ezüst szerelékkekkel is kérhető.